Az RMDSZ elnöke az esetek döntő többségében elegánsan belesimul a tájba, jó viszonyt ápol a román politikusokkal és pártokkal, de időnként mintha belebújna a kisördög, elkezd keménykedni. Ez elsősorban kampányok idején esik meg vele, de biztos sokan emlékeznek 2006 március 15-re, amikor a Székely Nemzeti Tanács nagygyűlést hirdetett Székelyudvarhelyen, az RMDSZ pedig “központi rendezvényt” Kézdivásárhelyen. (Lám, semmi új a nap alatt, a történelem csak ismétli önmagát!) Akkori beszéde komoly belpolitikai vihart kavart, mert igencsak kemény hangot ütött meg, addig el, hogy felszólította a székelyföldi románokat, hogy tanuljanak magyarul, elvégre magyar kenyeret esznek.

Most ismét nagygyűlése ideje van, s az RMDSZ elnöke ismét kiállt a vártára. No nem magától, van ebben némi kényszer is. Ha az események fonalát követjük, akkor láthatjuk, hogy minekutána a Székely Nemzeti Tanács kezébe vette a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés megszervezését, az RMDSZ hetekig kivárt. A vezetők eltűntek a nyilvánosság elől, de nem pihenni mentek, lázasan keresték a kiutat a helyzetből. Kézenfekvő lett volna üdvözölni a kezdeményezést, vállalni a felkínált társszervezői státust, s bekapcsolódni a munkába. Ennek azonban van egy nagy akadálya: az RMDSZ párbeszéd- és együttműködés-képtelensége. Számukra az összefogás csak akkor elfogadható, ha a másik fél csendben meghúzódik a sarokban, s lelkesen bólogat mindenre, amit ők mondanak vagy tesznek. (Jól példázza ezt - sajnos - a mostani eset is. Az RMDSZ vezetői nyilatkoznak és szerveznek az EMEF nevében, miközben az EMNT-ről semmit sem hallani. Csak közvetve lehet következtetni arra, hogy mindennel egyetértenek, mert az EMEF szabályzata szerint a döntéseket csak teljes összhangban lehet meghozni.) Egy szó mint száz, csatlakozni nem tudnak, nem akarnak, de akkor mit tegyenek? Az nem mutatott volna jól, ha azt mondják, hogy nem jönnek Udvarhelyre, hisz azelőtt maguk is jónak tartották a gondolatot, sőt, meg is hirdették, majd újra és újra odébb halasztották a gyűlést. Azt se mondhatták, hogy ők majd később szerveznek egy “igazi” nagygyűlést, mert fennállt a veszélye annak, hogy sikeres lesz az udvarhelyi gyűlés, s akkor utána már mit szervezzenek. Pár hétig törték a fejüket (ebből is látszik, hogy milyen nehéz helyzetbe hozta őket az SZNT váratlan lépése), de nem találtak ki semmit jobbat annál, mint hogy ellenrendezvény szervezzenek, még szeptember 5 előtt. Az időpont kiválasztásánál igencsak agyafúrtan jártak el, mert a negyedikei dátumot egyértelműen abból a meggondolásból választották, hogy aki negyedikén gyűlésben van, az másnap nem szívesen vesz részt ugyanabban a témában egy másik gyűlésen. (Igaz, hogy az is korlátozta a mozgásterüket, hogy nyár van még, az emberek szanaszét, fennáll a veszélye az alacsony részvételnek. No meg valamiféle dokumentumokat is elő kell készíteni. A tavasszal memorandumról beszéltek, de azt immár meg is kell írni, ha tényleg lesz gyűlés. Jó okom van azt gondolni, hogy ha mondjuk egy héttel korábbra, azaz holnapra hívták volna össze a gyűlésüket, akkor memorandum helyett csak egy vázlatot tudtak volna felmutatni. Sőt, még az sem kizárt, hogy jövő pénteken sem lesz jobb a helyzet.)

Mikor belátták, hogy ennél jobbat már nem tudnak kitalálni, akkor hozzáláttak a “kommunikáláshoz”. Egyszer csak alacsonyabb szinten (Antal Árpád, Kelemen Hunor) ejtettek el utalásokat a maguk rendezvényére, egymásnak ellentmondó dolgokat közöltek, próbálgatták a közönség reakcióit. Kelemen azt mondta, hogy csak az RMDSZ-es és független képviselőket hívják meg (ez váltotta ki ez eddigi egyetlen EMNT-választ, mikor is Toró Tibor ezt nyilvánosan nehezményezte; ez is példázza azonban azt, hogy szó nincs itt előzetes egyeztetésről, az RMDSZ megy a maga feje után, az EMNT esetleg reagál), majd Antal Árpád ezt cáfolta, később Kelemen letagadta, hogy ezt mondta volna. Pontos helyszínről és időpontról sem beszéltek, csak azt mondták, hogy máskor és máshol.

Aztán egy hete immár hivatalosan is bejelentették: szeptember negyedikén, Csíkszeredában kerül sor az EMEF szervezésében a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésre. Az SZNT reakcióját akár előre ki lehetett számítani: nem örvend ennek, de elfogadja, ellenben a széthúzás, a konfrontáció helyett most is a megállapodás, az összefogás útját keresi. Ismételten elmondja, hogy ha a tartalom, a cél közös, akkor meg kell próbálni egy helyszínre és időpontba sűríteni az eseményeket, de ha erre semmiképp nem hajlandó az RMDSZ, ha Markó Béláék nem látják be, hogy itt és most az együttes fellépés a kívánatos és nyerő, akkor legyen két helyszín és két időpont, de a résztvevők legyenek ugyanazok, s tekintsük az egészet egy folyamatnak, egységes egésznek, egy két napos rendezvénynek. Ezt megkönnyítendő a hét elején az SZNT az általa elfogadásra javasolt dokumentumokat is közzétette, nyílt vitára bocsátotta, hogy lássa mindenki: nem árul zsákbamacskát. A továbblépéshez, az összhang megtalálásához a következő lépést az RMDSZ kellene megtegye azzal, hogy közzéteszi a maga dokumentum-tervezeteit. Ez nem történt meg. Azok a dokumentumok vagy titkosak, vagy még nem is léteznek. Ellenben megtörtént egy - nyugodtan mondhatom - sajnálatos Markó-interjú, szerdán, a Népújságban. Ez is csak az RMDSZ szorult helyzetét példázza, mert a párt elnöke higgadt állapotban, nyugodt körülmények között ekkora hibákat biztos nem vétett volna. Látszólag nem bújik ki a kényes kérdések elől, úgy tesz, mint aki bátran megfogja szarvától a bikát, de az eredmény igencsak kétes.

Kezdődik azzal, hogy már az interjú címe nagyon harcias, lekicsinylő. A Székely Nemzeti Tanács az elmúlt közel hat év alatt méltán vívott ki magának nevet és rangot azzal, hogy következetesen tevékenykedik Székelyföld autonómiája érdekében. Ugyanez nem mondható el az RMDSZ-ről, akkor meg több mint visszatetsző, amikor az RMDSZ elnöke gúnyolódik azzal a kezdeményezéssel, ahova őket is meghívták, ahol nekik is meg kéne jelenni, hogy fel lehessen mutatni a székelyföldi politikai szervezetek egységes kiállását az autonómia mellett. Ilyen körülmények között meglehetősen kínos, hogy a rendezvényt kezdetben felkaroló, annak fontosságát felismerő párt elnöke kicsinyes szójátékokat, olcsó poénkodást enged meg magának egy ilyen fontos ügy kapcsán. Egy dologban azonban tökéletesen igaza van: kissé nevetségesnek nevezi azt, hogy arról vitatkozzunk, ki az ötletgazda, illetve a szervező. Azt azonban már nem veszi észre, hogy ezen egyes egyedül az RMDSZ vitatkozik! Rajtuk kívül az ég világán senki nem vitatja az SZNT illetékességét, mindenki más természetesnek tekinti és elfogadja azt, hogy az SZNT a kezdeményező, a szervező. Kijelentésével Markó lényegében azt mondja, hogy az RMDSZ kissé nevetséges. Igaza van.

Az érvelése logikája azonban már nem kissé, hanem nagyon sántít. Azt mondja ugyanis, hogy az RMDSZ-nek vannak önkormányzatai (most tekintsünk el attól, hogy ez téves, önkormányzatai a településeknek vannak, s azokon belül az RMDSZ-nek képviselői; ráadásul az az idő is elmúlt már, hogy a székelyföldi települések sokában az RMDSZ-é volt az egyedüli, a kizárólagos képviselet), az SZNT-nek pedig nincsenek. Azt nem mondja ki itt, de mások máshol igen: a magyar összefogást az RMDSZ és az EMNT valósította meg, tehát ők ketten szervezik az önkormányzati nagygyűlést is. Tehát: az RMDSZ az SZNT-vel nem, az EMNT-vel igen. Vannak az EMNT-nek önkormányzati képviselői? Ugyebár nincsenek. Akkor érti valaki ezt a magyarázkodást? Valószínűleg nem. Ez azonban még nem minden! Amitől még sántább a Markó érvelése az az, hogy az SZNT nem indult a választáson, így valóban nincsenek helyi képviselői, ellenben még ő is meglepődne, ha megtudná, hogy függetlenként, a polgári párt-, s nem utolsósorba az RMDSZ-jelöltjeként hány SZNT-tag nyert különféle tisztségeket a tavalyi helyhatósági választásokon. Hogy csak egy jelentős példát mondja, Csíkszereda RMDSZ-es polgármestere az SZNT tagja is. Hát ezt az SZNT-t sajnálja le az RMDSZ elnöke, ezekkel az emberekkel nem tud, nem akar együtt megszervezni egy nagygyűlést. Inkább választja az EMNT-t, azaz nagyváradiakkal, kolozsváriakkal és aradiakkal akarja kivívni Székelyföld autonómiáját. Több mint érdekes, nemde? (Itt lévén nem lehet megkerülni azt, hogy a sors fura iróniája az is, hogy Markó - gondolom puszta tájékozatlanságból kifolyólag - egyrészt kijelenti azt, hogy az SZNT-vel nem lehet nagygyűlést szervezni, elvégre az csak egy halovány civil gyülekezet, másrészt pont az SZNT egyik tagjára bízza a maga ellenrendezvényének a lebonyolítását. Minden kommentár felesleges.)

A riporter nekiszegezi egyenesen Markónak, hogy az SZNT közzétette a dokumentumok tervezeteit, s meghívta társ-szervezőnek az RMDSZ-t. Az erre adott markói válasznak két erénye van: rövid és határozott. Azt mondja, hogy “Nem társul be a RMDSZ.” Az ember pertinens, jól megindokolt, érvekkel bőségesen alátámasztott választ várna egy ilyen kérésre, s helyette ezt kapja. Joggal feltételezem, hogy ha volnának érvei, azokat el is mondta volna. De érvei nincsenek! A logikus riporteri kérdés erre az kellett volna legyen, hogy “miért?”, amire Markó ezek szerint annyit tudna válaszolni, hogy “csak”. Siralmas. Egy nemzetpolitikai szempontból fontos rendezvényt hív össze a Székely Nemzeti Tanács, meghív rá mindenkit, aki számít, s erre az RMDSZ elnöke annyit bír mondani, hogy ők nem társulnak be. Ők durcásan félrevonulnak, s ellenrendezvényt szerveznek. Olyat, ami nekik tetszik, ahol szó lesz az autonómiáról, is, de annál fontosabb az, hogy Markó Béla a főszónok, mások csak alszónokok lehetnek. Ez lenne a magyar érdekképviselet? Ez hozzáállás? Ezek után csodálkozik még valaki, hogy lényegében eredmények nélkül telt el húsz év?

Akinek pedig ennyi nem elég a markói magaslatokból, az kap még, ha tovább olvassa az interjút. A riporter ugyanis felveti azt, hogy az SZNT meghívja a román pártok képviselőit, mire Markóból ismét előbújik a három évvel ezelőtt magyarkenyerező “radikális”. Azt mondja kerek perec, hogy ők a románokat nem hívják, mert tudják, hogy úgysem jönnének el. Nesze neked önkormányzati nagygyűlés! Olyan, ahova csak egyes önkormányzati képviselőket hívnak meg, másokat pedig nem. Itt kibújik a szög a zsákból: Markóék lényegében egy párt-gyűlést képzeltek el, ahova beengednek függetleneket, esetleg polgáriakat is, de csak úgy, ha fegyelmezetten meghúzzák magukat, szót nem kérnek, sokat nem okvetlenkednek, csak megtapsolják fegyelmezetten az autonómiáról szónoklókat, s azzal hazamegy mindenki, kipipálták ezt is. Túl azon, hogy pont a szervező elvet sértik meg (önkormányzati nagygyűlés az, ahova minden választott önkormányzatit meghívnak, válogatás nélkül), ráadásul adják a lovat a nacionalista újságírók alá, hadd csámcsogjanak azon, hogy ezek a székelyek maguknak valók, kirekesztőek, a románokat még bár meg se hívják, nem hogy a véleményüket kérnék. Ugyanazt az intoleranciát, lekezelést, semmibevevést gyakorolják a székelyföldi románok irányába, amit országos szinten a románok a magyarokkal szemben.

Összegezve: sajnálatos az, hogy az RMDSZ-t olyan emberek vezetik, akik felett elszállt az idő, akik úgy látszik képtelenek a párbeszédre, az egyéni büszkeségük fontosabb, mint a magyarság közösségi érdekei. Abban ellenben lehet bízni, hogy az önkormányzati tisztségviselők, azok, akik nap mint nap az emberek között járnak, akik érzik a székelység hangulatát, azok bölcsebbek lesznek, s hajlanak az SZNT kompromisszumos javaslatára. A lényeg ugyanis az, hogy jövő szombaton egy valóban reprezentatív testület gyűljön össze Székelyudvarhelyen, s fogadja ez azokat a határozatok, amelyek Székelyföld szempontjából fontosak. Ezek tervezetei megtalálhatóak az SZNT honlapján (www.sznt.eu), a következő napokban dolgozzunk együtt azon, hogy csiszoljuk, tökéletesítsük azokat. S találkozunk szeptember ötödikén az udvarhelyi sportcsarnokban.

2009. augusztus 28., Árus Zsolt blogja