Kedves testvéreim!

Ma 2009. május elsején azért gyűltünk itt Makfalván össze, hogy együtt ünnepelve és örvendezve hangot és hangsúlyt adjunk a mi létezésünknek, azért hogy tovább építsük azt a meghatározó tudatot, hogy mi azonosak kívánunk mindenképpen maradni önmagunkkal.

Mi székely-magyarok vagyunk, és itt élünk a Keleti Kárpátok közt, idegen uralom alatt. Sorsunk úgy alakult, hogy Isten ide helyezett minket. S hogy itt vagyunk, ez sokszor bizonyult örömnek, de bánatnak is. De mindkettőt hordoznunk kell.

Így hordozzák sorsukat hozzánk hasonlóan a baszkok és katalánok a Pireneusok alatt, a csecsenek, oszétok, örmények és sokan mások a Kaukázus alatt, a kurdok a Zagrosz alatt, a tibetiek a Himalája tövében és így tovább szinte végtelen sorban a világ leigázott, elnyomott, eltiport népei.

A világ ma a harmadik évezred elején is siralmas képet mutat, épp úgy, mint ezelőtt ezer vagy kétezer évvel. A nagyok és erősek a nagyobb létszámú népek magától értetődőnek tartják, hogy a kicsiket, erőteleneket elnyomják. Önmagukat nemzetnek és többségnek, a többieket kisebbségnek és nemzetiségnek nevezik.

A nemzetállamok, mint bősz csatahajók garázdálkodnak a világ óceánján, nekik ez természetes, nekik ez meg van engedve, másoknak pedig még egy törékeny csónakra sem lehet joguk, reményük, s ha mégis szert akarnának tenni arra, akkor igyekeznek minden eszközzel visszalökni őket a tengerbe. Csak gratulálni lehet az úgynevezett nagyhatalmaknak, akiket talán inkább helyesebben gazhatalmaknak kellene nevezni. A világ tele van felháborítóan igazságtalanul meghúzott határokkal, népek, nemzetek testét, szívét szelve ketté. Nem gondolnak arra, hogy ilyen alapon nem lehet sohasem nyugodtság, békesség. Ha meg lehetett vonni teljesen méltánytalan határokat, vajon miért nem lehet, nem szabad, nem szükség igazságos határokat megalkotni?

Jogos a kérdés: miként és miért engedi meg magának az emberiség e mérhetetlen igazságtalanságot, „fényűzést”? Azért mert uralkodik rajta a bűn. „Uralkodik az ember az emberen a maga kárára” (Préd:8:9) Nem tőrödnek azzal, hogy „Az igazság felmagasztalja a nemzetet, a bűn pedig gyalázatára van a népnek” (Péld:14:34.)

Teljes okkal kérdezhetjük: milyen alapon és milyen joggal helyezik az egyik népet a másik nép uralma, megsemmisítő, elnyomása alá? Halaszthatatlan az elnyomott és eltiport népek világszövetségének létrehozása, egy sokkal igazságosabb világ megteremtése a különféle népeket és nemzeteket illetően. „és lesz az igazság műve békesség és az igazság gyümölcse a nyugalom és biztonság mindörökké” (És:32:17.) Régi élmény, hogy jó dolog a békesség, de ugyanolyan régi a tapasztalat is, hogy a békesség csak az igazság talapzatán áll biztosan.

A székely történelem legfontosabb és legértékesebb tanulsága az, hogy azért maradhattunk meg, mert még saját magyar királyaink alatt is, önkormányzatunk, autonómiánk volt! Több mint ezer esztendőn át! Ma ezerszer fontosabb hogy újból az legyen!

Sajnos, a belső tudati romlás eredményeképpen jó néhányan azt vallják: nem kell az önkormányzat, vagy esetleg jó lenne, ha lehetne, de nem lehet, tehát nem kell. „Figyelemreméltó” észjárás. Ha pontosan azok sincsenek szívvel, lélekkel mellette, akiket nagyon is érint, akkor hogyan lehetséges annak kivívása? Tehát nem szükség. Ne kerítsd be kertedet, udvarodat, épületeidet, még határukat se jelöld meg, s adj engedélyt egy idegen embernek, lehetőleg olyannak, aki egy más, idegen nyelvet beszél, hogy igazgassa a te telkedet, házad népét… mivel te nem kívánod magad önkormányozni, önigazgatni… Az eredmények hamarosan látszani fognak!

Ismét mások azzal riogatják jóhiszemű népünket, hogy éhen halunk, mélységes szegénység lesz itt ha elválasztatunk egy kissé a bukaresti önkéntes mostohától. Ezen „bölcs” gondolatmenet szerint a világ államainak 95% a ma nem lenne, kénytelenek lettek volna a mai napig gyarmati függőségben megmaradni.

Székely-magyar keresztyén testvéreim! Nemcsak az a fontos, hogy jóllakjunk, hanem az sokkal inkább fontos, hogy kik vagyunk! Mi székely magyarok vagyunk itt a Keleti Kárpátok tövében, mert Isten így határozott meg minket, s ebből kifolyólag azok akarunk is maradni és fogunk is maradni.

Mi elvárjuk azt, nagyon is elvárjuk, hogy törvényes vezetőink nagyobbik része is, akikre népünk szavazott képviseljék azt az akaratot, melyet népünk kinyilvánított. Példának említem: a 2007. február 27.-én Makfalva településen megrendezet ún. autonómia kérdéséről szóló szavazáskor az 546 leadott szavazatból 545 igent mondott a székelyföld közigazgatási különválására és öntörvényűségére! Ehhez nem szükség semmit hozzáfűzni!

Kedves testvéreim! Székely-magyarok! Keresztyének! Mi magyarok jóhiszemű emberek vagyunk. Mindig reménykedtünk és bíztunk abban, hogy valakinek a szíve megesik rajtunk. Tudnunk kell, hogy nem esik meg a szíve senkinek rajtunk. Ez a jóhiszeműség akadályozott meg abban, hogy 1918-1920 közt helyesen cselekedjünk. Pedig csak azt kellett volna tenni, amit a körüllevők tettek. Ma egészen másként állnának dolgaink.

A saját szívünk essen meg sorsunkon. Imádkozzatok azért, hogy Isten fordítsa jobbra a mi székely és egész magyar népünk sorsát. Kérjetek és adatik néktek, olyan meghatározó tudatot kérjetek melyből kinő a megtartó hit és a jövőépítő cselekedet!

Rendkívüli jelentőségű, hogy Isten megadta a magyar tannyelvű iskolákban a saját nemzetünk történelmének oktatási lehetőségét. Drága alkalom ez! Bárcsak egyre több elhivatott oktatónk lenne ezen a téren! Legyenek bástyái az öntudat kiművelésének.

Megmaradásunk záloga belsőleg a hit, remény, szeretet a belső ember állandó megújulása, a külső dolgokban az önkormányzat, a saját irányítás kivívása, haladjon a kéz a kézben, a belső és külső küzdelem. Az elmebeli nevelés, az iskola, a hit háttérkörnyezetének megteremtése, az anyaszentegyház, a jellem és az öntudat kialakításának olyan pillérei melyekre nagy-nagy feladat vár!

Testvéreim a szellemi építkezés ideje beállott. Nem kő és tégla az építőanyagok, hanem a hit, remény és szeretet! Olyanok leszünk, mint a fű, melyet, ha százszor lekaszálnak, százegyedikszer is újra zöldell az élniakarás ártatlan jóhiszeműségével!

Készüljetek a küzdelem elkezdődött, hosszú és nehéz lesz a harc, de a lélek fegyvereivel győzelmes!

„Nem mondom én: előre székelyek!
Előre mentek úgyis hős fiúk:
Ottan kíván harcolni mindegyik
Hol a csata legrémesebben zúg
Csak nem fajult el még a székely vér
Minden kis cseppje drágagyöngyöt ér!”
Úgy-e nem kell mondanom, kitől származnak e sorok?

Mindezek nevében a Makfalvi Székely Majálist megnyitottnak nyilvánítom, s szép ünneplést áldott találkozást, kellemes ismerkedést, barátkozást kívánok!

Éljen a székely-magyar nemzet!
Éljen a Székelyföld önkormányzata!

Makfalva, 2009. május. 1.

Kiss Károly ref. lkp.
A Makfalvi Székely Tanács elnöke