Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

  • Székely Nemzeti Tanács

Váry O. Péter

Másodszor tűzte napirendjére tegnapi ülésén a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Kovászna megye közigazgatási területének módosítására vonatkozó népszavazás kiírásáról szóló határozattervezetet, a testület ezúttal – némi módosítással az MPP által beterjesztett változathoz képest, és a román képviselők együttes ellenkezésével – jóváhagyta azt, hogy a megyeszékhely lakossága március 15-én kinyilváníthassa véleményét az autonóm Székelyföld létrehozásával és az ahhoz való csatlakozással kapcsolatban.

Az októberi visszautasítást követően a határozattervezetet egyetlen módosítással terjesztette elő a Magyar Polgári Párt, a népszavazás megszervezésének időpontját március 15-re változtatva. Felvezetőjében Ferencz Csaba elmondta, a közigazgatási határok módosításáért kiírandó népszavazás első lépés az autonómia felé, a véleménynyilvánítás e kérdésben törvényes, huszonnégy székelyföldi település már megtette ezt.

Az ellenkezéseket megelőzve Antal Árpád András polgármester tett javaslatot, a tervezetet két részre osztva: az első a sepsiszentgyörgyi lakosoknak szóló népszavazás megszervezéséről, a második az egyetlen felteendő kérdés helyett kettőt javasol: egyetértenek-e a Székelyföld autonómiájával, és hogy Sepsiszentgyörgy része legyen az autonóm Székelyföldnek, illetve hogy egyetértenek-e a közigazgatási határok megváltoztatásával az autonóm Szé­kelyföld tervezetének megfelelően.

A felszólalások sorát a román képviselők folytatták, ezúttal sokkal visszafogottabban, higgadtabban próbáltak érvelni a határozattervezet ellen (kivéve a Szociáldemokrata Párt képviselőjét, aki most is csupán érzelmi síkon, a zárt elutasításból kimozdulni sem akaróan tudott közelíteni a kérdéshez), felszólalásaikban jórészt megismételték a múlt alkalommal elmondottakat. Fenyegetések is elhangzottak, hogy egyenesen a kormányhoz fordulnak, de legfőképpen azt a reményüket fejezték ki, az új prefektus úgyis megtámadja a határozatot.

A támadásokat többnyire a polgármester, a polgáriak részéről az előterjesztő mellett Kovács István védte ki, a törvényellenesség vádját például azzal hárítva, hogy az ország alkotmánya sem biblia, annak módosítására is sor kerül a jelek szerint hamarosan, akkor talán törvényes lesz majd a most meghozandó határozatuk.

A vitát követően a szavazáson az RMDSZ és az MPP képviselőinek egyöntetű támogatásával, három ellenszavazattal (a negyedik román képviselő kivonult a teremből) a polgármester által javasolt változatban fogadta el a testület a határozattervezetet.

Háromszék – 2009. január 30.

Jelképeink

Székelység

Autonómia

Hírek

Támogatók

bga alap logo
bga alap logo

fb icon sznt

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

OTP BANK – Târgu Mureş/Marosvásárhely
SWIFT: OTPVROBU
LEJ: RO76 OTPV 3200 0036 0774 RO01
EUR: RO33 OTPV 3200 0036 0774 EU01
USD: RO90 OTPV 3200 0036 0774 US01
HUF: RO80 OTPV 3200 0036 0774 HU01

Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió

Itt is elküldheti adományát

Adja meg az összeget!

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO