Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

  • Székely Nemzeti Tanács

Hecser László

Mint az várható volt, a kormánymegbízotti hivatal kifogást emelt a vargyasi tanács határozata ellen, amellyel március 15-re kiírta az autonómia-népszavazást, s arra kérte az erdővidéki község képviselőit, vonják azt vissza.

A vargyasiak tudomásul vették György Ervin álláspontját, de mivel úgy vélik, nem áll jogában megszabnia, hogy milyen kérdésben kérik ki falustársaik véleményét, készek vállalni a pereskedést is. Ahhoz, hogy a kérdés jogi útra terelődjék, az MPP-s szavazatokon kívül legalább egy RMDSZ-es tanácstag támogatására is szükség volt. Papuc Constantin Levente volt az, aki a szövetség részéről a polgáriakkal szavazott.

Az MPP vargyasi szervezetének elnöke, Román Attila úgy véli, alapvető emberi joguk sérül, ha a kormánymegbízotti hivatalnak adnak igazat a közigazgatási bíróságon, hiszen - bármilyen kérdésről is legyen szó - az Európai Unióhoz tartozó országban nem szabad megtiltani egyetlen állampolgárnak sem, hogy véleményt nyilvánítson. "Mi egyszerűen csak azt szeretnénk megtudni, Vargyas népe igényli-e az önrendelkező Székelyföld létrehozását. Ezt feltétlenül tudnunk kell, hiszen e nélkül nincs megfelelő jogalapunk a további küzdelmekhez." Román Attila szerint az, hogy az RMDSZ nincs kormányon, csak elősegítheti az ügyet, hiszen "a szövetséget most nem köti egyetlen koalíciós kötelezettsége sem". Ilkei Ferenc polgármester úgy véli, hogy a vargyasiaknak igenis, következetesen ki kell állniuk igazuk mellett, ezért ő is kész minden tőle telhetővel az ügyet elősegíteni.

A vargyasiak arra számítanak, hogy akárcsak három esztendővel ezelőtt, Kincses Előd most is melléjük áll a jogi küzdelemben. További támaszt várnak Tőkés Lászlótól is, aki az EP közgyűlése előtt szólalhatna fel érdekükben.

Háromszék – 2009.01.12

Jelképeink

Székelység

Autonómia

Hírek

Támogatók

bga alap logo
bga alap logo

fb icon sznt

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

OTP BANK – Târgu Mureş/Marosvásárhely
SWIFT: OTPVROBU
LEJ: RO76 OTPV 3200 0036 0774 RO01
EUR: RO33 OTPV 3200 0036 0774 EU01
USD: RO90 OTPV 3200 0036 0774 US01
HUF: RO80 OTPV 3200 0036 0774 HU01

Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió

Itt is elküldheti adományát

Adja meg az összeget!

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO