Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

  • Székely Nemzeti Tanács

Farkas Réka

A közképviselet vezetői ezúttal új megközelítéssel próbálkoznak, a román törvényekre hivatkozva igyekeznek meggyőzni a hatóságokat, hogy nemcsak lehetséges, de kötelező ilyen kérdésben a referendum kiírása. A román fél egyelőre nem nyilatkozik, néhány sajtóorgánum és politikus prüszkölését leszámítva nem fogalmazták meg álláspontjukat. Megtette ezt a kormányon levő RMDSZ. Elnöke, Markó Béla igen határozottan kivitelezhetetlennek nevezte az újabb népszavazást, értelmezése szerint, melyet tekinthetünk a román hatalom hivatalos álláspontjának is, nem helyi, hanem országos népszavazás dönthet a közigazgatási felosztást célzó kérdésekben.

Az SZNT azonban kitart elképzelése mellett, és az ügy támogatását felvállaló MPP-s önkormányzati képviselők segítségével több székelyföldi településen kezdeményezik a népszavazás kiírását. A jelek szerint számos RMDSZ-es polgármester támogatja az ügyet, és a felső intés dacára hajlandó megtenni a szükséges lépéseket. Sepsiszentgyörgyön az érvényes törvényeknek megfelelően közmeghallgatást írtak ki, a világhálón vagy a városházán tanulmányozható Székelyföld autonómiastatútuma, a hajdani és remélt majdani autonóm régió térképe, a mostani kezdeményezők dokumentumai. Hozzászólásokat, észrevételeket várnak, javító ötleteket, és minden bizonnyal nyilvános vita zárja majd a folyamatot. Nagyon fontos lenne aktívan bekapcsolódni, érveket felsorakoztatni, hisz várható, hogy az ellenzők tábora harsányan, szervezetten és tevékenyen viszonyul majd a kérdéshez. Jó lenne, ha nem fulladna közönybe és érdektelenségbe a kezdeményezés, még akkor sem, ha fennáll a veszély, hogy a prefektúra megtámadja az önkormányzat által jóváhagyott, népszavazásról szóló határozatot, és a gyakorlati véleménynyilvánítás tovább odázódik. Ha 128 székelyföldi önkormányzat teszi meg a lépést, ha sok száz, ezer magyar hozzászól az ügyhöz, többé nem lehet vitatni az igény valóságát és jogosságát. Ideig-óráig megakadályozhatja a román hatalom a hivatalos népszavazást, de a decentralizációnak, a szubszidiaritás elvének (helyi kérdésekről a helyiek határoznak) előbb-utóbb Romániában is érvényesülnie kell. Ehhez azonban egyértelműen és vitathatatlanul kell jeleznünk: az autonómiaigény nem néhány ember hőbörgése, hanem a székelyföldi magyarság tömeges és határozott akarata. (A Háromszék továbbra is a rendelkezésükre áll!)

2008. szeptember 20. - Háromszék

Jelképeink

Székelység

Autonómia

Hírek

Támogatók

bga alap logo
bga alap logo

fb icon sznt

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

OTP BANK – Târgu Mureş/Marosvásárhely
SWIFT: OTPVROBU
LEJ: RO76 OTPV 3200 0036 0774 RO01
EUR: RO33 OTPV 3200 0036 0774 EU01
USD: RO90 OTPV 3200 0036 0774 US01
HUF: RO80 OTPV 3200 0036 0774 HU01

Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió

Itt is elküldheti adományát

Adja meg az összeget!

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO