Kincses Előd

Az 1945. február 7-én elfogadott 86/1945. sz. nemzetiségi statútum törvényt Romániában a mai napig nem helyezték hatályon kívül, de fokozatosan "elfelejtették" alkalmazni. A statútumnak számos olyan hatékony kisebbségvédő rendelkezése van, amelyek az RMDSZ- vezetés mostani, hatvan évvel későbbi tervezetéből feltűnően hiányoznak.

Mi az, ami kimaradt az RMDSZ-törvénytervezetből, noha ott lenne a helye?
Az anyanyelv használatáról a 2005-ös tervezet jóval kevesebbet tartalmaz, mint az 1945-ös statútum. Az igazságszolgáltatási és közigazgatási anyanyelvhasználatra vonatkozó hatvanéves rendelkezések szerint azok a hatóságok, "amelyek körzetében a lakosság 30%-a nem román ajkú, hanem egy más közös nyelvet beszél, kötelesek:
a. az illető körzet 30%-át kitevő lakosság tagjai által saját anyanyelvükön kiállított és benyújtott bármilyen beadványt elfogadni, anélkül hogy ezekről román nyelvű fordítást követelhetnének;
b. a beadványok felett ugyanazon nyelven határozni;
c. a felet saját anyanyelvén meghallgatni."

A harminc százalékban kisebbségi körzetekben a bíráknak és tisztviselőknek ismerniük kell az illető nemzetiségek nyelvét is. Egyébként a nevek és utcanevek anyanyelven való írásáról, a törvények anyanyelven való közzétételéről, az állami és felekezeti elemi, középfokú és felsőfokú anyanyelvi oktatásról, a kolozsvári tudományegyetem jogtudományi és bölcsészeti karán a magyar és német nyelvű tanszékek létrehozásáról is rendelkezik a statútum.

Összehasonlításként: az RMDSZ-tervezet 33 szak. szerint a bíróságok előtti anyanyelvhasználatot "a törvény által szabályozott módon" biztosítják. Vagyis a büntetőeljárásban az állam költségén, a polgári eljárásban pedig a felek (!) költségén lehet a kisebbségi nyelvet használni.

Mi az, ami bekerül a törvénytervezetbe, pedig nem ebben a törvényben, hanem a választási törvényben lenne a helye?
Az RMDSZ-tervezet szerint egy kisebbségi szervezet a bejegyzéséhez, amennyiben a választásokon indulni akar, 25.000 tagot kell, hogy verbuváljon 15 megyéből. A fajvédő törvényekből ismert numerus clausust is előírnak: a tagok legtöbb 25%-a lehet egy másik etnikum tagja (a magyar cigányokat, zsidókat hova sorolják?).

A 25 ezres létszámkeret diszkriminatív, mivel a húszmillió román nemzetiségű, ha pártot akar alapítani, a párttörvény előírásai szerint szintén 25 ezer taggal kell igazolnia (18 megyéből). Kiszámítható, hogy egyenlő bánásmód esetén a másfél millió magyar 1.875 taggal alapíthatna választási részvételre jogosító szervezetet.

A törvénytervezet feltűnő, hogy a kulturális autonómia elvileg az állam által elismert kisebbségi szervezet illetékessége, de a szervezet határozatainak a végrehajtása az állami hatóságok feladata. Hogyan lehet ezt valódi kulturális önigazgatásként felfogni? Az RMDSZ pénzelosztó monopóliumát biztosító "autonómiatanács” létrehozása valójában a klientúraépítését szolgálja. Ilyen visszarendeződésre a demokráciadeficittel küzdő romániai magyarságnak nincs szüksége. A törvénytervezet legnagyobb veszélyét pedig abban látom, hogy a faramuci módon szabályozott kulturális autonómia törvénybe iktatása lezárja a jogkiterjesztési lehetőségeinket, pont most, amikor Pierre Moscovici romániai raportőr kompromisszumos javaslatát elfogadta az EP külügyi bizottsága. Idézem a határozat lényegét: "a magyar kisebbség védelmének biztosítása érdekében kiegészítő intézkedésekre van szükség, a szubszidiaritás és az önkormányzás elveinek tiszteletben tartásával".

Ebben a helyzetben csak olyan törvénytervezetet szabad benyújtani, amelyikbe beemelték az EP-ajánlást, és amelyik az 1945-ös statútum-törvény idézett rendelkezéseihez képest nem jelent visszalépést. Ha a szövetség vezetése nem ezt teszi, akkor megerősíti azt a gyanút, hogy a tavaly májusban elkezdett autonómiázás (beleértve a székelyföldi területit is) csupán választási kampányfogás volt. Gondolatmenetem helyességét a helyi tanácsok által kiírt autonómia-referendumok RMDSZ általi elutasítása is alátámasztja.

Krónika 2005 április 15-17