Sylvester Lajos

Szimbolikus helyen, történelmi jelképekkel díszített falak között, históriai párhuzamokat sugalló dátumon került sor október 26-án Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Tanács alakuló ülésére. A fórum szervezői gondoltak is erre, hisz szimbolikus maga az épület is, az 1832-ben a székely köznemesség pénzéből épített Szék háza - a későbbi megyeháza, ma megyei könyvtár -, illetve ennek a Gábor Áron Terme, ahol 1848. november 30-án elhangzott a híres bejelentés: Lészen ágyú! A későbbiekben is a székelység sorsfordító eseményeinek színtere volt az épület, több mint egy évtizede a háromszékiek fontos politikai és kulturális rendezvények otthonává teszik, ebben a teremben került sor az RMDSZ több országos rendezvényére, és jelképi értékű az is, hogy 89 decemberében innen kellett kifüstölni a régi rendszert fegyverrel védő utolsó eszelősöket. A Székelyföld autonómiájának kivívására eskütétellel is vállalkozó Székely Nemzeti Tanács megalakulása ismét a történelmi pillanatok magasába emelte a helyet. A sepsiszentgyörgyi szervezők a házigazda szerepét kiválóan láthatták el, hisz ebben a városban nem csak egy adott épület állt rendelkezésükre, hanem egy toleránsabb és türelmesebb szellemiség, amely nem gáncsolta a fórum előkészítését és a tanácskozás lebonyolítását, ami, sajnos, Székelyföld más városairól és régióiról nem minden esetben és helyzetben mondható el. A települési és a széki székely tanácsok megalakításával kapcsolatos megfélemlítések és meghurcoltatások, a rendőrségi túlkapások többnyire ismeretesek, de ebben az esetben Fodor Imre marosvásárhelyi alpolgármesterrel, tehát az egyik "érintettel" valljuk, hogy ezen már túl vagyunk, ami történt, "bemelegítőnek" bőven elég, essék ezután több szó magáról a Székely Nemzeti Tanácsról. Az alakuló ülés hangulatáról azt is el kell mondani, hogy ezt végig nagyfokú fegyelmezettség és felelősségtudat jellemezte, a rendezvényt az emberi méltóságérzetet erősítő emelkedettség uralta, és szinte szokatlannak mondható nyelvi kulturáltságról tanúskodott. Ezért is csodálkozunk, amikor olyanok szájából hallunk, méghozzá az anyaországi írott és sugárzott sajtóban is elmarasztalóan negatív véleménynyilvánítást, akik jelen sem voltak, s akiknek, valószínű, eléggé kellemetlen lesz majd szembenézni azokkal, akik az SZNT megalakulásán jelen voltak, ennek részeseivé váltak, és azt, ami Sepsiszentgyörgyön történt, pozitív élményként élték meg. Nem tudunk egyetérteni azokkal, akik az autonómia eszméjének kisajátításáról beszélnek, s azzal sem, hogy ezzel az autonómia eszméjét járatnák le. Azt a minősítést sem tudjuk mire vélni, amelyet Markó Béla elnök úr számunkra ismeretlen "tettesek" nyakába varrt, miszerint "sajnos, lejárathatják éppen az autonómia gondolatát ezekkel a kezdeményezésekkel, amelyek csupán arra szolgálnak, hogy néhány volt politikus kollégánk, aki az RMDSZ-ben fontos tisztséget viselt, de nem tudott eredményt elérni, most megpróbál a maga számára megszólalási lehetőséget elérni". "Ám ezen túlmenően - folytatta az elnök - a sepsiszentgyörgyi tanácskozás egyszersmind megosztó kísérlet is, s éppen ezért adott esetben nem közelebb visz az autonómiához, hanem csökkenti annak megvalósítási esélyeit." A Székely Nemzeti Tanács megalakulása, a Székelyföld autonómiastatútumának véglegesítéséről és Románia parlamentje elé terjesztéséről szóló határozat olyan dokumentum, amelyet ezentúl megkerülni nem lehet. Az a kiáltvány, amelyben arra kérik az Európai Unió tagállamait, hogy támogassák Székelyföld autonómiatörekvéseit, s azt igénylik, hogy megfelelő statútum kidolgozása révén az európai integrációs feltételek egyikévé minősítsék a székelyföldi területi autonómia létrehozását - kemény vitákat sejtet. Üdvös lenne, ha ezek a magyarság körében közös mederbe terelhetőek lennének, ha minden erőt és energiát az autonómia megteremtésére lehetne összpontosítani.

2003. október 28. – Háromszék