Interjú Izsák Balázzsal a székelyföldi autonómiamozgalom újraélesztéséről

Húsz esztendővel ezelőtt alakult meg újra a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), az a közképviselet, amely alapszabályzata szerint Székelyföld autonómiájának kivívását tűzte célul. Az elmúlt két évtizednek voltak pezsgőbb, reménykeltőbb időszakai, ám mostanában kevesebbet hallunk az SZNT-ről, az autonómiáról. Izsák Balázzsal, az SZNT elnökével terveikről, lehetőségeikről beszélgettünk.

– Megfeneklett vagy csak időlegesen lendületét veszítette a székelyföldi autonómiamozgalom? Vannak-e továbblépési lehetőségek? Elképzelhető-e új irány? Visszahozható-e a 15 évvel ezelőtti lelkesedés?

– Eszembe jut, hogy 2006-ban egy sepsiszentgyörgyi SZNT ülés után a közvélekedés, az általános újságírói benyomás az volt, hogy véglegesen kifulladt a székelyföldi autonómiatörekvés. Bármi is történjék, bárhogyan kövessék az események egymást, ez a mozgalom, ez a törekvés vissza nem fordítható, meg nem történtté tenni az eseményeket senki nem tudja. Tehát, ami mögöttünk van, az is kötelez, de nézzük meg azt, mibe vágtunk bele, milyen feladatok vannak folyamatban és mi a célszerű cselekvés az autonómiaküzdelem szempontjából.

Sokan azt mondják, hogy a biztonságpolitikai szempontok fontosabbak, mint az autonómia kérdése, ez azt hiszem egy sajátos helyi vagy kelet-európai hang, mert közben Nyugat-Európában folyamatosan szervezkednek és újabb hullámok követik egymást, például igen aktívak a francia regionális mozgalmak, a mi aláírásgyűjtésünkkel kapcsolatban is megmozdultak, hála Dabis Attila éberségének és kapcsolatteremtő képességének. Ők nem gondolják azt, hogy az orosz–ukrán háború vagy a világhatalmi átrendeződések miatt a nyugati régióknak kisebb lenne a súlya, jelentősége, és most ne lenne alkalmas megszólalniuk. Azt hiszem, nekünk is ugyanúgy kell folytatnunk a küzdelmet, melyet megkezdtünk és keresnünk kell az együttműködést akár a francia, de más regionális mozgalmakkal is, nagyon sok régiót és népet összefognak ezek. Azért beszélek erről részletesebben, hogy ellenpontozzam azt, ami Tusványoson is elhangzott, hogy talán ez a pillanat nem alkalmas erre a küzdelemre. Ez tulajdonképpen végig elkísérte a székelyföldi autonómiamozgalmat, vagy a belföldi viszonyok nem voltak alkalmasak, vagy a nemzetközi konjunktúra. Jelzem, ha ezt vesszük alapul, akkor valószínű soha nem lesz egy alkalmas pillanat, eltelhet az életünk úgy, hogy meggyőzzük egymást, sem ma, sem holnap, sem holnapután nem kell tenni semmit. De nem ez a mi utunk.

– Véleményem szerint té­nyező, de nem a jelenlegi geopolitikai helyzet a legfontosabb oka a székelyföldi autonómiamozgalom pillanatnyi kifulladásának, sokkal meghatározóbbnak találom, hogy az erdélyi magyarságon belül csak szóbeli konszenzust sikerült összekovácsolni e kérdésben, amely nem jutott túl a politikai lózungokon, és ez vezetett oda, hogy hiába voltak jelentős megmozdulások, ha azoknak nem volt kézzelfogható hozadéka, a politikum meg sem próbálta felhasználni a népi megmozdulásokat, például a székelyek nagy menetelését, hogy bár egyet előrelépjen. Úgy látom, a jelenlegi kiábrándultsághoz és hitevesztettséghez ez sokkal jobban hozzájárult, mint a nemzetközi helyzet. Túl lehet ezen a holtponton lendülni?

– Vannak olyan tények, amelyekkel szembe kell néznünk, nem lehet anélkül tervezni, hogy a valóságról ne vegyünk tudomást. Nagyon rossz a demográfiai helyzet, de vajon tudjuk, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösség, a székelység népességfogyása mikor kezdődött? Ez egy világfolyamat, hosszú időn keresztül túlnépesedésről beszélt a világ, de ma már egyre többen látják, hogy az urbanizáció népességcsökkenést hoz. Semmilyen hatalmi eszköz nem áll rendelkezésünkre, hogy mi ezt kezelni tudjuk. És így jutunk el az autonómiáig. Merthogy meggyőződésem, nemcsak az urbanizáció, hanem a szekularizáció is oka a fogyásnak, a keresztény vallási közösség megteremtette azokat a közösségeket, amelyek őrizni tudták az értékrendet, ezek felbomlottak vagy sorvadnak. Amikor erről beszélek, nem a demográfiai elemzésekre gondolok, hanem saját tapasztalataimra, a családom történetére, barátok, munkatársak helyzetére, arra, mi történt az elmúlt hetven vagy száz évben Székelyföldön. Ugyanez zajlik Magyarországon is, a jelenlegi magyar kormánynak a népesedéspolitikával az 1,2-es rátát sikerült feltornásznia 1,6-ra. Ez még mindig nem elég, de elért valamit, ehhez vannak hatalmi eszközei. Milyen eszközhöz tudunk mi nyúlni regionális szinten? Nincsenek ilyenek.

Ott van a kérdésben az autonómiamozgalom megfeneklése, de az SZNT megalakulásakor, 2003-ban megkérdezte valaki, hogy mi egy mozgalmat alapítottunk? Nem, mi az autonómia közképviseletére szövetkeztünk, amelyhez később, körülbelül 2013-tól sikerült hozzáadnunk egy mozgalmi elemet. Azt is látni kell, a mozgalmat nem lehet úgy fokozni, hogy mind magasabbra lépünk. A székelyek nagy menetelését lekörözni, annál nagyobbat lépni nem fogunk tudni. De hogyan kerülhetünk közelebb a célhoz? Vannak tervek, vannak elgondolások, a kérdés az, lesz-e a közösségi akarat, hogy ezeket valamilyen módon végrehajtsuk.

Vegyük sorra. 2012 körül indítottuk el a székelyföldi önkormányzatok határozatait, melyekkel területileg több mint a Székelyföld felét, önkormányzatilag pedig kicsit kevesebb mint felét tudtuk lefedni. A közigazgatási átszervezéskor fölmerül majd ez a kérdés, és arra nekünk jó választ kell adnunk és az önkormányzatok nélkül ez nem lesz lehetséges. Az akkori önkormányzati mozgalomnak az volt a lényege, hogy a 149 székely önkormányzat fejezze ki akaratát, hogy egy közigazgatási egységhez akar tartozni. Ezt a szándékot az önkormányzatok részéről újra meg kell erősíteni, és ha nem megy határozat formájában – félnek a polgármesterek, a helyi tanácsok, hogy járni kell a törvényszéket –, akkor más módot kell találni rá. Román részről is jött egy több mint jelzés, a Stanomir-bizottság jelentése, sok idő eltelt, de nem szabad elfelejteni, mert ez a jelentés lefektetett egy demokratikus alapelvet: Románia leendő régióinak kialakítását rá kell bízni a helyi közösségekre, és amely települések, községek, városok egy közigazgatási egységbe akarnak tartozni, azt szentesíteni kell. A 149 székelyföldi önkormányzatnak újra meg kell erősítenie, hogy egy közigazgatási egységbe akar tartozni és felkészül a román közigazgatási reformra.

– Ez mikor lenne célszerű, a választások előtt vagy után?

– Létezik egy nyersanyag, egy szöveg, a következő lépés nagyon gyorsan megtörténhet. Végig kell járnunk az önkormányzatokat, meg kell beszélnünk, ne iktassák határozatba a szándékot, hogy ne pereskedjenek a prefektúrák, hiszen a közösségi akaratot választott önkormányzati képviselőként felmutathatják egy magánokiratban is, amelyet aláír mindenki a tanácsban, polgármester, alpolgármester és megy egyenesen a parlamentnek, a kormánynak és nemzetközi fórumokra. Ennek azonban van egy átfutási ideje, ha jövő héten elkezdjük, lehet, hogy jó időben meglesz a 149 önkormányzatból legalább 130-ban. Ezt nem lehet úgy megszervezni, hogy egyszerre robbanjon, községről községre, faluról falura kell menni és mindenkit rá kell beszélni. Meggyőződésem, hogy ezt mihamarabb meg kell kezdenünk, szándékomban áll rábeszélni erre a döntésre a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottságát és az ősszel összeülő SZNT-t is. 

Ugyanakkor szeretném végre nemzetközi szinten is tisztázni a Magyar Autonóm Tartomány felszámolásának jogi oldalát. 1968-ban itt történt valami, a kérdést azóta sem tette fel senki, hogy Nicolae Ceaușescu intézkedése beleillett-e a nemzetközi jog kereteibe. Meggyőződésem szerint nem.

– És, ha azt mondja egy nemzetközi bíróság, hogy nem, akkor mi történik? Azóta több közigazgatási reform volt Romániában.

– Van egy elvi kérdés: ha valaki elismerte egy tartománya autonómiáját, azt egyoldalúan joga van-e visszavonni? Ennek az elvnek a megkérdőjelezése fenyegetheti a létező autonómiákat, sőt, akár elismert államokat is, gondoljunk például Koszovóra – azok az államok, amelyek Koszovót elismerték, egyoldalúan visszavonhatják-e? Ez egy rendkívül komoly, súlyos és nehéz kérdése a nemzetközi jognak, amelyet egyszer valakinek fel kell tennie, és ezt meg kell válaszolni. 

– Lát arra esélyt, hogy egy ilyen kérdésre bármilyen válasz szülessék a jelenlegi politikai helyzetben?

– Válasz fog születni. Ez egy annyira éles kérdés, hogy nem lehet simogatni, mert aki azt teszi, az megvágja a kezét. A Budapesti egyezményben Oroszország elismeri Ukrajna szuverenitását, joga van-e Oroszországnak ezt egyoldalúan visszavonni?

Ez nem zsákutca, támpontot adhat a székelyföldi autonómiaküzdelemnek és be is viheti a nemzetközi köztudatba, ezzel a felvetéssel más autonóm régiók is érzékennyé tehetőek ebben a kérdésben. Ha megkérdeznénk a létező autonóm régiókat, egybehangzó lenne az az álláspont, hogy egyoldalú döntéssel az autonómiát visszavonni nem lehet. 

– Ugyanakkor a Sztálin által létrehozott Magyar Autonóm Tartomány felemlegetése ma egyáltalán nem biztos hogy pozitív fogadtatásra talál, de igen nagy támadási felületet ad román részről és nemzetközi szinten is.

– A Magyar Autonóm Tartomány a párizsi békeszerződés után hét évvel jött létre. Kelet-Európában a Szovjetunió látta el a szövetségi ellenőrző bizottság szerepét, neki kellett felügyelnie, hogy a békefeltételek teljesüljenek. Nem helyes tehát Sztálinhoz kötni a Magyar Autonóm Tartomány létrejöttét, hisz a II. világháborút lezáró folyamatokról beszélünk. Amit helyette kaptunk, az a Ceaușescu-féle megyerendszer és én nem hiszem, hogy ehhez vagy Ceaușescu bármilyen intézkedéséhez pozitív képzeteket lehetne társítani.

– A Magyar Autonóm Tartományhoz is kevés pozitívum társítható.

– A szocializmus olyan volt, amilyen. Ám nagymértékben befolyásolta az ország közigazgatási felosztása, hogy mi, székelyföldi, erdélyi magyarok milyen helyzetből indulhattunk a rendszerváltás után. Ha úgy ér minket a rendszerváltás 89-ben, hogy létezik az autonóm tartomány, és azt kell demokratizálni, teljesen más helyzetben lennénk ma. Pontosan kell tudni, hogy hol kell meghúzni az állam politikai berendezkedése és a közigazgatási berendezkedés közötti határt. Szerintem az erdélyi magyarság morális kötelezettsége, hogy ezt a kérdést tisztázza. A nemzetközi jog a vesztfáliai békével kezdődik, utána számos esetben felborultak a nemzetközi jog által felállított szabályok, minden háború felborította ezeket, de ha az emberek békében és biztonságban akarnak élni, más eszközük ma sincsen, csak a nemzetközi jog. Vannak alapelvek, és ezekre örökösen hivatkozunk, örökösen visszatérünk rájuk, és nincs is más lehetőségünk. Az egyik legfontosabb alapelv a népek önrendelkezési joga, erre alapozzuk mi is autonómiatörekvésünket, követelésünket. 1970-ben az ENSZ közgyűlés az addigi hét alapelvet megtoldotta még kettővel: a tagállamok közötti együttműködés kötelezettségével és a vállalt kötelességek végrehajtásának kötelezettségével. Tehát a nemzetközi jog értelmében, ha valaki egy kötelezettséget vállal, azt teljesítenie kell. Ez Romániára is érvényes.

Eme két lépésen kívül még két dolog függőben van: a székelyföldi személyi kártya, ennek anyagi eszközeinek beszerzése folyamatban van, ez kell a technikai részhez, a jogi részén pedig dolgozunk. Bízom benne, hogy hamarosan meglesz, és úgy véljük, ez az autonómiatörekvés mozgalmi részét is felerősítheti. A másik az európai polgári kezdeményezés, amelyet a jövő évi EP-választás után szándékozunk benyújtani, reményeink szerint már egy új bizottságnak.

– Lát esélyt arra, hogy az RMDSZ egyértelműen az SZNT mellé álljon, hogy valamilyen konszenzus, együttműködés szülessék az autonómia kérdésében?

– Azt hiszem, igen. Jövőben az első választás az európai parlamenti. Az erdélyi magyarságra köztudottan jellemző az euroszkepticizmus. Ki kell ebből billenteni valahogy, és én erre egyetlen módot látok, ha világossá tesszük, tudjuk, hol a határvonal a nemzeti és a nemzetellenes között. Nekem lesz egy kérdésem a politikai közszereplőkhöz és a választókhoz is: nemzetiek vagy nemzeti szempontból semlegesek? Erre válaszolniuk kell. Konkrétabban: a magyar nemzetpolitika keretét Orbán Viktor kormányának programja határozza meg, és amit a miniszterelnök is elmondott: ki kell seperni a globalista elitet az Európai Parlamentből. E kérdésben kell állást foglalni.

Mi a nemzeti oldalon állunk. A romániai magyar nemzeti közösségnek esélye van ismét akár három helyet megszerezni az EP-ben, ha minden euroszkeptikust sikerül meggyőzni, ám ehhez minden politikusnak, minden közéleti személyiségnek egyértelműen kell fogalmaznia: Magyarország szuverenitását meg kell védeni, Székelyföld autonómiáját ki kell vívni. Ez a kettő együtt a magyar nemzet közös célkitűzése. Ehhez kell viszonyulni, ezzel lehet mozgósítani, bármit elérni a jövő évben.

– Nagyon beszűkült az SZNT, az autonómiamozgalom anyagi támogatása. Ki lehet mozdulni ebből a nehéz helyzetből?

– Van egy elvem: amikor nincsen pénz, pótoljuk tudással. Lényegében a tudás, amivel pótolhatjuk, az is pénz, korábban a társadalom által elköltött, a szüleink, iskoláink által befektetett pénz. De azzal rendelkezünk és azt ütőerővé, hadsereggé kell szerveznünk. Nagy kérdés, hogy képesek leszünk-e erre.