Beszélgetés Sobor Dávid ügyvéddel, a Gábor Áron-díj legutóbbi kitüntetettjével

Kiélezett jogi küzdelem után sikerült bejegyeztetni Brüsszelben a Székely Nemzeti Tanács polgári kezdeményezését a nemzeti régiókért. Az uniós jogi fórumokon Sobor Dávid budapesti ügyvéd képviselte az SZNT-t, az erdélyi gyökerekkel is rendelkező jogász segítségével nemcsak az ügy eddigi állomásait jártuk be, de megpróbáltunk a jövőjébe is belelátni.

– Honnan fakad a székely autonómiatörekvések iránti érdeklődése? Családi örökség, erdélyi kötődés? Netán jogászszakmai érdeklődés?

– Van némi családi indíttatásom, háromnyolcad arányban erdélyi, illetve székelyföldi származásúak a felmenőim. Közülük a nagymamámat ismertem, aki Kolozsváron született és gyermekeskedett. Az édesapja Trianon pillanatában rendőrtiszt volt, nem esküdött fel a román hatalomra, így Szekszárdra került. Sajnos fiatalon meghalt, a család pedig maradt Kolozsváron. A nagymama elmesélései nyomán gyerekkorom óta tudatosultak bennem az erdélyi gyökerek, származásunk, Erdély magyar volta soha nem is volt tabu a családban. Székelyföld autonómiá­jának kérdése rokonszenves külhoni politikai törekvés volt, dimenziói azonban számomra azt követően változtak meg, hogy találkoztam Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével, általa pedig az SZNT által indított polgári kezdeményezéssel a nemzeti régiókért. Illetve még korábban, amikor a 2013-as Székely Szabadság Napja alkalmával hallhattam egy interjút az elnök úrral. Politika iránt érdeklődő jogászként felfigyeltem, milyen összeszedetten, logikai tisztasággal beszélt Izsák Balázs a székelyföldi autonómiatörekvésről.

– Ennyi elég is volt ahhoz, hogy szakmai tudásával is az ügy mellé álljon?

– Nem egészen. Bár polgári és gazdasági ügyekkel foglalkozó ügyvédként volt európai jogi tapasztalatom, az nem az uniós közvetlen demokrácia területét érintette. 2014 elején egy közös ismerősünk ajánlására keresett meg Dabis Attila, az SZNT külügyi megbízottja az üggyel. Ez már az a szakasz volt, amikor az Európai Bizottság elutasította a polgári kezdeményezés nyilvántartásba vételét. Az indoklás szerint a nemzeti régiók ügyében nincs uniós jogalkotási hatáskör, így az uniós polgári kezdeményezés tárgya sem lehet. Izsák Balázsék pert indítottak ezzel a határozattal szemben. Az uniós bíróság előtt azonban ügyvédkényszer van, és az őket nagylelkűen segítő ügyvéd kolléganő csak a kereset beadását tudta vállalni. Így kerültem én a képbe, és az ügyet megismerve úgy ítéltem meg, hogy szakmai értelemben vállalható.

– Mégis csak többórás beszélgetés után mondta ki az igent. Mi volt a döntő érv?

– Elsőre én is azt a közhelyszerű ellenérvet hoztam fel, hogy az uniós jog nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével. Ez azonban valóban csak az eleje volt egy három­órás beszélgetésünknek, amelynek a végére Izsák Balázs meggyőzött arról, hogy a kezdeményezés lényege és tartalma sokkal összetettebb annál, semhogy ilyen könnyen le lehetne söpörni. Kiindulópontként megalapítása óta az SZNT szigorúan a jog talaján jár, ugyanakkor, ami jogszerűen elérhető, azt el is akarja érni. Az európai polgári kezdeményezés intézménye ilyen jogi eszköz, amely valamennyi európai polgárt megillet, hiszen épp az Európai Unió demokratizálásának egyik eszközeként vezették be. A másik alapvetés az volt, hogy lényegét tekintve az SZNT kezdeményezése gazdaságpolitikai eszköz, szűk értelemben az uniós kohéziós politika módosítását célzó javaslat. Ily módon szorosan kötődik az Európai Unió működéséről szóló szerződés regio­nális politikáról szóló rendelkezéseihez. Ezek azt követelik meg, hogy Európa kevésbé fejlett régiói utolérjék a fejlettebbeket. Erre az uniónak igenis van hatásköre, sőt, a legfontosabbak közé tartozik.

– Hogyan „fordítaná le” mindezt Székelyföldre?
– A nemzeti régiók ügye számomra – és talán mindannyiunk számára – állandó tanulási folyamatot jelent. Empirikus tapasztalatok, gazdasági adatok igazolják, hogy a székelyföldi megyék, területek kimutatható lemaradásban vannak a környékbeli román régiókhoz képest, az olló pedig egyre nyílik. A per során Kovászna megye önkormányzata statisztikai adatokkal igazolta: a Háromszéken kimutatható egy főre eső nemzeti össztermék a Románia uniós csatlakozását követő öt év során mindössze másfél százalékkal emelkedett – és a többi székelyföldi megyében is többnyire hasonló a helyzet. Ehhez a stagnáláshoz képest a szomszédos, ugyanabba a fejlesztési régióba tartozó Brassó megye a jelzett periódusban csaknem 20 százalékot fejlődött. Mindez egyértelműen jelzi az uniós kohéziós politika kudarcát, hiszen a korábban is létező gazdasági lemaradás csak fokozódott. Az SZNT álláspontja szerint ez megengedhetetlen, olyan következményekkel fenyeget, mint az elvándorlás, a fokozódó, egzisztenciális gyökerű asszimilációs nyomás. Gyakorlatilag beigazolódott az SZNT európai polgári kezdeményezésének alapfeltételezése, miszerint más gazdasági folyamatok zajlanak le azokban a régiókban, amelyeket nemzeti, nyelvi, történelmi, földrajzi és vallási jellegzetességek különböztetik meg a környező régióktól.

– Nem süthető rá erre a törekvésre a pozitív diszkrimináció bélyege?

– Legfeljebb annyira, amennyire az uniós kohéziós politika önmagában tekinthető bizonyos értelemben pozitív diszkriminációnak. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 174. cikke ugyanis úgy rendelkezik, hogy „kiemelt figyelemmel kell kezelni a vidéki térségeket, az ipari átalakulás által érintett térségeket és az olyan súlyos és állandó természeti vagy demográfiai hátrányban lévő régiókat, mint a legészakibb, rendkívül gyéren lakott régiók, valamint a szigeti, a határon átnyúló és a hegyvidéki régiók”. A mi polgári kezdeményezésünk arra irányul, hogy az uniós fejlesztési politika a sok esetben szigetszerűen létező és működő nemzeti régiókat is részesítse kiemelt figyelemben. A per során azt is kimutattuk, hogy e gazdasági-demográfiai problémák folyamatosan sújtják Székelyföldet mint nemzeti régiót. A nehezebb feladat az volt, hogy a bírósággal is megértessük: alapvetően olyan gazdaságpolitikai célkitűzésről beszélünk, amely az uniós politika egyik súlyos hiányosságát hivatott orvosolni annak érdekében, hogy az EU alapító szerződése betölthesse hivatását.

– Milyen új jogi eszközökre volt szükség a fellebbezés sikerre vitele érdekében?

– Az eredeti beadvány tartalmán semmit sem változtattunk, erre amúgy lehetőség sem volt, mivel a per tárgyát az Európai Bizottság elutasító határozatának megsemmisítése képezte. A meglévő kezdeményezést kellett megvédeni, a bizottság téves jogalkalmazásával szembeni jogvédelem volt a feladat.

– Azonosíthatók-e fontos kilométerkövek az uniós bíróság meggyőzési folyamatában?

– Kettő is. Az egyik az Európai Unió törvényszékének elsőfokú ítélete, amellyel elutasították a keresetünket. Talán furcsán hangzik, de ez számunkra roppant szerencsés fejlemény volt, mert megtudhattuk, hogyan gondolkodik az ügyről az uniós bíróság elsőfokú szerve, milyen pontokat kell megtámadnunk a fellebbezésünkben. Több kérdést is kifogásoltunk, de alapvetően eljárásbeli jogsértésekkel sikerült őket megfognunk, amelyek alapvetően érintették a felperesek, Izsák Balázs és Dabis Attila tisztességes eljáráshoz való jogát. A törvényszék ugyanis kimondta, hogy a felperesek nem bizonyították annak a gazdasági-demográfiai hátránynak a fennállását, amit a keresetükben állítottak, részben erre alapozva utasították el azt. Tudni kell, hogy szinte valamennyi nemzeti eljárásjogban alapvető garanciát jelent, hogy ha a bíróság bizonyítandónak tart valamilyen tényt, arra fel kell hívnia a peres felek figyelmét. Eme úgynevezett anyagi pervezetés keretében a bíróságnak ki kell osztania a felek között a bizonyítási terhet. Vannak olyan európai uniós bírósági ítéletek, amelyek ezt az alapelvet számonkérik a nemzeti bíróságokon, kifejezetten fogyasztóvédelmi ügyekben például ezt a tisztességes eljárás garanciájának tartják. A mi ügyünkben pedig anélkül rótták fel a bizonyítás hiányát, hogy valaha is felhívták volna a figyelmet arra, hogy bizonyítandónak tartják a régió gazdasági-demográfiai hátrányos helyzetének fennállását.

– Milyen további momentumokat tart sorsdöntőnek?

– Az Európai Bizottság végig oly módon védekezett, hogy megpróbált más értelmet tulajdonítani a polgári kezdeményezésnek, és ezt az érvelést a bíróság is a magáévá tette. Ez volt a fellebbezésünk másik támadási pontja. A testület tulajdonképpen úgy állította be a kezdeményezést, hogy az az egyes tagállamok közigazgatási rendszerébe való beavatkozást szorgalmazná, márpedig a közigazgatási-területi beosztás minden állam szuverén joga. A bizottság végig azzal érvelt: mi tulajdonképpen azt akarjuk, hogy az unió olyan jogszabályt alkosson, amellyel Székelyföldet közigazgatási entitásként jelöli meg. A törvényszék ezt az érvelést is átvette, ez volt a másik hivatkozás, amellyel elutasították a keresetünket, miszerint az uniónak nincs joga meghatározni az egyes tagállamok közigazgatási berendezkedését. Ez nekünk lehetőséget nyújtott arra, hogy a másodfokú eljárás során ráirányítsuk a figyelmet: mi ezt nem mondtuk, azt viszont igen, hogy az uniós jog határozza meg a nemzeti régió fogalmát, illetve a nemzeti régiók katalógusát. De nem hasraütésszerűen, hanem az egyes régiók statisztikai beosztásáról szóló úgynevezett NUTS-rendelet vagy az uniós borvidékek listáját tartalmazó, már létező uniós jogi aktusok mintájára, a tagállami visszacsatolások alapján. Azt is egyértelműsíteni tudtuk: a kezdeményezés azt is célozza, hogy legyen egy olyan gazdasági ösztönző, ami a tagállamokat arra késztetheti, hogy többletforrások lehívása révén saját nemzeti régióik felzárkóztatását segítsék elő. Ezáltal az egyes államok érdekeltté válhatnának a nemzeti régiók katalógusának összeállításában.

– Figyelembe véve a Székelyföld „létezésének” elismerésétől való romániai ódzkodást, életszerűnek tartja, hogy Románia is beálljon a sorba?

– Székelyföldön nemcsak magyarok élnek, hanem románok, cigányok és német ajkú emberek is. Ezért aztán nem lehet szó semmiféle diszkriminációról, a nemzeti régióknak járó többletforrások hasznára válnának az adott országnak, illetve a régió teljes lakosságának.

– Mikor érezte először, hogy megnyerhetik a pert?

– A második fordulópontot a másodfokú eljárás során bekövetkező, úgynevezett főtanácsnoki vélemény megalkotása jelentette. Az Európai Unió Bíróságának szervezetében tevékenykedő főtanácsnokok – maguk is bírók – feladata arra irányul, hogy egyes nagyobb jelentőségű perekben előzetes véleményt alkossanak, nyújtsanak be javaslatot, hogyan kell eldönteni az illető pert. Az eljáró bírói tanács nem köteles követni a főtanácsnoki véleményt, az esetek túlnyomó többségében azonban azzal azonos tartalmú ítéletek születnek. Az SZNT perében Paolo Mengozzi olasz főtanácsnok járt el, maga is részt vett a Luxemburgban tartott szóbeli tárgyaláson, kemény kérdéseket intézett hozzánk, felperesekhez és az Európai Bizottság képviselőjéhez egyaránt. Ezt követően közölte a főtanácsnoki véleményét, amely alapvetően a bizottság határozatának megsemmisítése mellett tette le a voksot. Mivel ő maga is jelezte, hogy olyan ügyben, amely a közvetlen demokrácia eszközéről szól – arról, hogy az európai polgárok részt vehessenek az uniós jogalkotásban –, nem lehet őket bizonyításra kényszeríteni. Ha a kezdeményező polgárok be tudták illeszteni azt az uniós keretek közé, nem lehet őket empirikus bizonyítékok felsorakoztatására kényszeríteni kezdeményezésük alátámasztása érdekében. A lényeges kérdésekben osztotta az álláspontunkat, ekkor kezdtük sejteni, hogy megnyerjük a pert.

– Hatéves pereskedés, majd kétéves aláíráskampány után jutott révbe az SZNT polgári kezdeményezése. Számítottak hasonlóan hosszú küzdelemre?

– Eleve nem számítottunk könnyű menetelésre, de ha ezt a nyolcéves munkát nem fektettük volna be, akkor most ennyivel lennénk hátrább a Székelyföld autonómiájáért folytatott küzdelemben. A jogi és politikai értelemben is sikeresnek bizonyuló kezdeményezésünk másik fontos hozadéka, hogy az Európai Unió Bírósága döntésének indokolásában – amellyel megsemmisítette az Európai Bizottság előzetes határozatát – számos alkalommal szerepel a nemzeti régió kifejezés. Azóta ezt az indoklást átvették más bírósági ítéletek is. Mint tudjuk, az EU-s bíróságon Románia megtámadta a korábban ugyancsak sikerre vitt Minority SafePack kezdeményezést is, a román állam keresetét a bíróság többek között az SZNT-perben hozott ítéletre való hivatkozással utasította el. Az indoklás tartalmazta a nemzeti régió kifejezést is, amelyről most már kijelenthetjük, hogy jogi fogalomként az uniós jog részévé vált – ez is hatalmas eredménynek tekinthető.

– A folytatásban, a kezdeményezésben megfogalmazott törekvések jogi formulákba öntésében, azok kodifikálásában milyen szerep jut önnek?

– Akad itt néhány pontosítanivaló: a polgári kezdeményezéssel élő európai polgárok nem kötelesek előterjeszteni – így az SZNT-s kezdeményezők sem – konkrét jogszabálytervezetet. A per során is nagyon fontosnak tartottam hangsúlyozni az európai bíróság előtt, és ezt indítványában Mengozzi főtanácsnok is megerősítette, hogy a közvetlen demokrácia eszközével élő polgárok nem rendelkeznek azzal a kodifikációs szakapparátussal, adatokkal, forrásokkal és eszközzel, amellyel az Európai Bizottság igen. Káros lenne mindezt számonkérni a polgárokon, hiszen a kodifikáció a jogtudomány külön szakága.

– Ettől még sokan felteszik a kérdést: hogyan tovább?

– A Székely Nemzeti Tanácsnak a kohéziós politika javítására irányuló kezdeményezése egyértelműen meghatározta azokat a célkitűzéseket és prioritásokat, amelyek mentén elvégzendők a korrigálások. A feladat a Bizottságnál van, ezt a bírósági ítélet is alátámasztja. A nemzeti régió mint fogalom polgárjogot nyert, a konkrét jogszabályok megalkotása a Bizottság feladata. Ez a folyamat sok uniós jogi aktust érint, úgynevezett másodlagos jogforrásokban határozták meg az egyes fejlesztéspolitikai célkitűzések végrehajtását. E rendeletek, határozatok módosítása révén lehet elérni ezt a célt.

– Mi múlik még önökön?
– A vonatkozó uniós rendelet jogot biztosít a sikeres európai polgári kezdeményezés szervezőinek közmeg­hallgatáson bemutatni kezdeményezésüket az Európai Parlament, illetve az Európai Bizottság előtt. A brüsszeli intézményekben azonban jelenleg a káosz, a rosszindulat és a jogtalanság uralkodik, ezért nem a mostani a megfelelő pillanat arra, hogy a változtatás szükséges voltáról érveljünk. A felperesek oldalán a perben részt vevő magyar kormány eddig is felbecsülhetetlen értékű szakmai segítséget nyújtott, és a továbbiakban is nagyban számítunk erre az együttműködésre.

– Kapott már időközben újabb megkeresést valamilyen hasonló uniós ügyben?

– Nincs most folyamatban lévő ügyünk a luxemburgi uniós bíróságon. Ennek az ügynek mindentől függetlenül szakmai karrierem legmagasabb polcán a helye. Azon a polcon, ahol azok az ügyek vannak, amelyekről pályakezdéskor minden ügyvéd álmodik: segíteni, az igazságot szolgálni. Felmérhetetlen jelentőségű szakmai tapasztalatokkal gazdagodtam, ugyanakkor abban a meg nem érdemelt kitüntetésben lehetett részem, hogy az SZNT Gábor Áron-díjjal jutalmazott az ügyben kifejtett munkámért. Köszönetnyilvánításomban Izsák Balázs és csapata önfeláldozó, ellenszolgáltatás nélküli munkáját igyekeztem kiemelni, amelynek mindenki számára például kell szolgálnia, akinek szívügye a magyarság boldogulása.

Dr. Sobor Dávid
Ügyvéd, 1981-ben született Budapesten. Jogi tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végezte, ahová ma is visszajár oktatni. Magyar és nemzetközi ügyfélkört ellátó, elsősorban kereskedelmi és polgári ügyekre szakosodott ügyvédi irodát vezet. Munkanyelvként használja az angolt és a franciát. Hivatása fontos részének tartja az egyetemi oktatói és publikációs tevékenységét is. A Székely Nemzeti Tanács Gábor Áron-díjának 2022-es kitüntetettje. Szabad idejét a családjával tölti, hobbinak indult, de azt lassan kinövő borászatát gondozza, szeret olvasni és sportolni.

Forrás: Háromszék/Csinta Samu