Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

  • Székely Nemzeti Tanács

Kovács Ákos is támogatja a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezést, a népszerű zenész annak fontosságára hívta fel a figyelmet, nehogy a magyarokon múljon ennek a kezdeményezésnek a sikere, ezért mindenkinek alá kell írnia.

A vele készült rövid reklámfilmben kiemelte, hogy a magyarokat Erdély sorsa érdekli, leginkább a magyaroké, természetesen tiszteletben tartva a többiek szempontjait is.

Kovács Ákos

„Mi testvérek vagyunk, egy nép, akkor is, ha vannak, akik a székelyeket és magyarokat megkülönböztetik, és akkor is, ha vannak, akik ezt a két entitást el akarják szigetelni egymástól például betelepítéssel, sovinizmussal” – mutatott rá a zenész. Kovács Ákos hangsúlyozta, hogy a politika széles platformja buzdít az aláírásra, olyan emberek, akik valószínűleg egy kanál vízben megfojtanák egymást, politikusok is, és mégis, mindannyian, minden oldalról a kezdeményezés mellé álltak.

A Vígszínház új igazgatója, Rudolf Péter is videóban nyilatkozott arról, hogy beállt a székely kezdeményezés mellé, aláírásával támogatta a petíciót. „Evidencia számomra, legyen szó bármelyik kisebbségről, hogy akkor színes a világ, ha ők velünk vannak. Annál, hogy elkezdünk egységesek és egyformák lenni és pár év múlva mindenki angolul beszél és ugyanolyan logika mentén valamiféle dizájn világban létezik, jobban szeretem azt a világot, ahol a kisebbségek velünk vannak” – jelentette ki Rudolf Péter. A Vígszínház igazgatója szerint a székelység kapcsán még inkább úgy érzi az ember, hogy kötelező melléállni a kezdeményezésüknek. Pontosan tudja, hogy a kultúra megmaradásában mennyire nagy szerepe van az anyagi támogatásnak, hogy pénz nélkül nyelvük, hagyományaik nehezen maradhatnak fenn még évszázadokon keresztül.

Odaállt a kezdeményezés mellé Majoros Péter, Majka is. A műsorvezető, rapper a vele készült rövid videóban úgy fogalmazott, hogy mind a székelyek ügyében, mind bármiféle kezdeményezésben, ami diszkriminált kisebbséget érint, részt vesz és segít is. „A székely kisebbség közel áll a magyar emberek szívéhez, hiszen magyar emberekről van szó. Attól, hogy a határon túl laknak és nem a magyar közigazgatáshoz tartoznak, a székelyek még a magyar hagyományőrző kultúra aktív képviselői” – jelentette ki. Szavai szerint az a fajta konzervatív gondolkodású értékrend, amit képviselnek, a mai Európában nagyon progresszívnak tűnik, és nagyon hasznos kell hogy legyen. A rapper hozzátette: minden dologban aktívan részt vesz, amely az ő előmenetelüket szolgálja, és ami segíti, hogy ez a kultúra fennmaradjon és megfelelően tudjon működni. (magyarnemzet.hu)

forrás: Háromszék napilap
2020.09.22.

Jelképeink

Székelység

Autonómia

Hírek

Támogatók

bga alap logo
bga alap logo

fb icon sznt

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

OTP BANK – Târgu Mureş/Marosvásárhely
SWIFT: OTPVROBU
LEJ: RO76 OTPV 3200 0036 0774 RO01
EUR: RO33 OTPV 3200 0036 0774 EU01
USD: RO90 OTPV 3200 0036 0774 US01
HUF: RO80 OTPV 3200 0036 0774 HU01

Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió

Itt is elküldheti adományát

Adja meg az összeget!

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO