Idén is megszervezi a Székelyföldért Társaság a marosvásárhelyi Székely Szabadság Napjának hivatalos budapesti szimpátiarendezvényét, 2020. március 10-én, kedden 17.00 órai kezdéssel a Hősök terén. Legyünk bátrak, elszántak, állhatatosak, és üzenjük meg az egész világnak: támogatjuk Székelyföldnek a területi autonómiára vonatkozó jogos igényét, melyet alkotmányos eszközökkel, demokratikusan, és erőszakmentesen kívánnak elérni!
A Székely Nemzeti Tanács mozgósító felhívásának szellemiségében, idén e rendezvénnyel adjunk még nagyobb hangsúlyt a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezésnek! A Székely Nemzeti Tanács 6 évig pereskedett az Unió Bírósága előtt, hogy rendelkezésre álljon az a 12 hónapos aláírásgyűjtési időszak, melyből már csak két hónap van hátra. A kezdeményezés tétje, a határon túli magyar közösségek megmaradásának elősegítése Uniós forrásokon keresztül. A sikerhez sok aláírásra van még szükség, így a rendezvény helyszínén 3 stand is fel lesz állítva, ahol a támogató aláírásokat papír alapon személyesen is le lehet adni. Mutassunk akkora erőt, amely május 7-éig sikeressé teheti a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezést!
Kérjük Magyarország, és a főváros lakóit, hogy emlékezzenek meg ismét a Székely Szabadság Napjáról, aki pedig teheti, jöjjön Budapestre, hogy békésen, méltósággal nyilvánítsuk ki a székely autonómiaigény iránti támogatásunkat. Kérjük a magyar pártokat, civil szervezeteket, a magyar történelmi egyházak gyülekezeteit, legyenek részesei az előkészületeknek, és ösztönözzék részvételre a székelyeket- magyarokat szerte az országban.
A nemzeti összetartozás évében kiemelten fontos, hogy a március 10-eihez hasonló tömegrendezvényeken keresztül meg tudjuk mutatni, hogy dacolva a történelmi viszontagságokkal a trianoni határok fölött is megőriztük nemzeti összetartozásunkat. Egy közösség csak akkor képes fennmaradni, ha kudarcait, és nehézségeit erőforrássá tudja változtatni. A székely jövő így azon is múlik, hogy az anyaországi honfitársakban van-e kellő szolidaritásérzés és összetartozás-tudat az elszakított nemzetrészek iránt. Ez is mérlegre kerül a trianoni békediktátum 100. évfordulójának évében. Legyünk ezért minél többen, borítsuk be székely zászlókkal a Hősök terét.
Incze Árpád
A Székelyföldért Társaság elnöke
Budapest, 2020. 03. 02.