Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

  • Székelyföldért megmozgatjuk Európát - Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért
  • Székelyföldért megmozgatjuk Európát - Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért

Csütörtök déltől a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete által a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban felállított standnál is aláírhatnak azok, akik támogatni kívánják a Székely Nemzeti Tanács a nemzeti régiókért indított uniós polgári kezdeményezését. Kulcsár-Terza József, parlamenti képviselő, a MPP megyei elnöke szerint nem csak a szignók gyűjtése a céljuk e lépéssel, egyben tájékoztatni is szeretnék az embereket a kezdeményezés fontosságáról.

 

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Az SZNT jelen lévő képviselői egyebek mellett arra hívták fel a figyelmet, hogy noha eddig mindössze a szükséges aláírások nagyjából tíz százaléka gyűlt össze, „ezt a meccset május 7-én éjfélkor fújják le, és mint a sportban, az utolsó másodperc is számít”, megfelelő hozzáállással elérhető a cél.

Kulcsár-Terza József szerint az aláírásgyűjtés az a folyamat, amely révén a székelység fel tudja mutatni az erejét. Rámutatott, hogy nem az a lényeg, hogy hol és mikor írnak alá – mások mellett az RMDSZ is gyűjti a szignókat –, a lényeg, hogy támogassák a polgári kezdeményezést, mert az ügy mindennél fontosabb, egyértelműen pártpolitikán felül álló kérdésről van szó (a kezdeményezést támogatók egy hétig, naponta 12 és 15 óra között írhatnak alá az Erzsébet parkban). Az MPP politikusa reményét fejezte ki, hogy noha nehezen halad az aláírásgyűjtés, de az összefogás nyomán mégis sikerre vihetik. Felhívta a figyelmet, hogy amennyiben az aláírásgyűjtés kudarcba fullad, az a székely önrendelkezési törekvéseknek is árthat, hiszen Bukarestben úgy értelmezhetik, hogy nincs kellő közösségi akarat.

 

Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács tájékoztatási alelnöke szerint örömükre szolgál, hogy a korábban elhangzott ígéreteknek megfelelően a partnerszervezetek most már tevőlegesen is hozzájárulnak az aláírásgyűjtéshez. Az alelnök jelezte, az elmúlt hetekben felgyorsult az elektronikus szignók gyűjtése, és mostanra az aláírások száma elérte a 83 ezret. Az alelnök szerint a kezdeményezést legtalálóbban „az autonómia előszobájaként” lehet jellemezni. Az önrendelkezés kivívásának egyik eszköze, amely ráadásul, nem csak a Székelyföld önállóságának, identitásának megőrzéséről szól, hanem lehetőséget teremt az európai nemzeti régióknak, hogy megőrizzék sajátos jellegüket. A papír alapú aláírások kapcsán rámutatott: ezek száma egyelőre nem ismert, viszont mind az SZNT, mind a társult szervezetek, alakulatok folyamatosan vezetik be a már beérkezetteket az elektronikus rendszerbe, mivel így válnak érvényessé.

Gazda Zoltán a Sepsiszéki Székely Tanács vezetője azt tartotta fontosnak tisztázni, hogy az aláírásgyűjtéssel senki sem az SZNT-nek tesz szívességet, hanem a gyermekeikkel, unokáikkal szembeni kötelességüket teljesítik, olyan jövő építéséhez járulva hozzá, amely biztosítja a következő generációknak a szülőföldön való megmaradását.

forrás: Háromszék napilap

0
0
0
s2smodern

Jelképeink

Székelység

Autonómia

Hírek

fb icon sznt

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

OTP BANK – Târgu Mureş/Marosvásárhely
LEJ: RO76 OTPV 3200 0036 0774 RO01
EUR: RO33 OTPV 3200 0036 0774 EU01
USD: RO90 OTPV 3200 0036 0774 US01
HUF: RO80 OTPV 3200 0036 0774 HU01

Itt is elküldheti adományát

Adja meg az összeget!

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO