Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

  • Székely Nemzeti Tanács

 

IDENTITÁS, ELISMERÉS, FEJLŐDÉS

 

            A fenti hármas jelszó keretében fogalmazta meg gondolatait Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottja, a nemzeti régiós európai polgári kezdeményezés polgári bizottságának képviselője október 18-án, a felvidéki Nagymegyeren megrendezett 9. Önkormányzati Szabadegyetemen. A nemzeti régiós kezdeményezés tétje az önkormányzatok számára című előadásában az Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottja kiemelte, hogy a kezdeményezés több ponton is alapvetően érinti az Európai Unió őshonos nemzeti közösségeinek legelemibb érdekeit. Valamennyi ilyen közösségre igaz ugyanis, hogy szeretné megőrizni saját identitását, ápolni saját nyelvét és kultúráját, mégpedig a saját szülőföldjén. Ugyancsak összeköti e közösségeket, hogy saját törekvéseik tekintetében nagyobb figyelmet, sajátos kultúrájuk viszonyában pedig Uniós szintű elismerést követelnek, mint Európa egyenrangú népei, nemzetei. Végezetül, a nemzeti régiók népessége igényli a megfelelő gazdasági fejlődés lehetőségét, és elutasítja azt a sok helyütt alkalmazott gyakorlatot, hogy nem csak a központi költségvetés forrásait, de az EU-ból érkező fejlesztési forrásokat is diszkriminatív módon, az asszimilációs célok kiszolgálása érdekében osztják el, az említett nemzeti közösségek kárára.

Reagálva Menyhárt Józsefnek, a Magyar Közösség Pártja elnökének az eseményen tett kijelentésére, miszerint „nem másoknak kell minket megmenteni”, Dabis Attila egyetértően rámutatott, hogy a nemzeti régiós polgári kezdeményezés kulcsfontosságú lehetőséget biztosít a felvidéki magyarság számára, hogy e kijelentést közösségi erővel nyomatékosítsa. A felvidéki önkormányzati képviselőknek és polgármestereknek szóló szabadegyetemen a szervező Pro Civis társulás elnöke, egyben a kezdeményező polgári bizottság felvidéki tagja, Őry Péter méltatta a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Közösség Pártja közös sikerét, hogy hat évnyi pereskedést követően idén útjára indulhatott végre a 2020. május 7-ig tartó aláírásgyűjtési akció. További támogató gondolatokat fogalmazott meg Szili Katalin, miniszterelnöki megbízott, aki szerint egyedi lehetőségről van szó, arra vonatkozóan, hogy végre az Európai Uniós döntéshozók napirendjére kerüljenek az őshonos nemzeti közösségeket érintő kérdések.

A szabadegyetem keretében továbbá, útjára indították azt az új tájékoztató honlapot, amely kifejezetten a felvidéki közösségnek készült erről a kezdeményezésről. A honlap a www.nemzetiregiok.sk címen érhető el. Az eseményt így hivatalos felvidéki kampánystartnak is lehet tekinteni, melyet követően a szervezők reményei szerint Szlovákiából is dinamikusabban fognak majd érkezni a támogató aláírások. Ezek mértéke ugyanis jelenleg a Szlovákia esetében szükséges minimumszám (9750) 10%-át sem éri el.

A Székely Nemzeti Tanács Sajtószolgálata

nr.sk

Nagymegyer – Sepsiszentgyörgy, 2019. október 21.

Jelképeink

Székelység

Autonómia

Hírek

A Bethlen Gábor Alap támogatásával:

bga alap logo

fb icon sznt

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

OTP BANK – Târgu Mureş/Marosvásárhely
SWIFT: OTPVROBU
LEJ: RO76 OTPV 3200 0036 0774 RO01
EUR: RO33 OTPV 3200 0036 0774 EU01
USD: RO90 OTPV 3200 0036 0774 US01
HUF: RO80 OTPV 3200 0036 0774 HU01

Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió

Itt is elküldheti adományát

Adja meg az összeget!

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO